(EHRC) Érdiék nyertek, mindössze kilenc tizeddel!
június 25, 2022
Tíz gyorsasági szakasz után véget ért az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye az EHRC mezőnye számára. A rajthoz álló 50 párosból végül 35 fejezte be a versenyt.
Az ifj. Érdi, Csökő kettős kisebb kalandozások és műszaki probléma mellett 5 gyorsasági győzelemmel és az összetett első hellyel térhet haza a mecseki hétvége után. Trefortpusztán még bezsebeltek egy gyorsasági-győzelmet – a verseny során az ötödiket – azután viszont már csak a biztos célba érésre koncentráltak és visszavettek a tempóból. Az időket elengedték, azonban az elsőséget nem, a tizedik gyorsasági után 0,9 másodperc előnnyel, megszerezték az EHRC értékelés abszolút első helyét.
A mezőny második legeredményesebb párosa szombaton az olasz Zippo, Piceno kettős volt, ők ugyanis 4 gyorsasági győzelmet szereztek. A szerencse azonban elpártolt mellőlük, technikai problémák miatt kétszer is büntetést kaptak késés miatt és ezzel lecsúsztak a dobogóról, így végül negyedikként fejezték be a versenyt.
Az összetett verseny második helyét stabil második-harmadik időkkel a finn Silvasti, Pietilainen páros zsebelte be, a harmadik legjobbként pedig a Wagner, Zauner duó hozta be a Porsche 911-et a Mecsek Rallye céljába.
A Historic OB első helyét szintén Érdiék szerezték meg, viszont mögöttük a Kalapács, Kalapács és a Csukovics, „Kari” kettősök léphetnek fel a dobogóra.
A Historic Eb végeredménye:
| 1. | Érdi, Tibor jr. – Csökő, Zoltán#H2 Ford Sierra RS Cosworth 4×4 |
E4 |
01:19:04.5 | |
| 2. | Silvasti, Ville – Pietiläinen, Risto#H4 Lancia Rally 037 |
E6 |
01:19:05.4
30.0
|
+00.9 +00.9 |
| 3. | Wagner, Karl – Zauner, Gerda#H3 Porsche 911 |
D4 |
01:20:26.0 | +01:21.5 +01:20.6 |
| 4. | „Zippo” – Piceno, Denis#H1 Audi Quattro |
D4 |
01:20:38.0
02:10.0
|
+01:33.5 +12.0 |
| 5. | Myrsell, Mats – Junttila, Esko#H5 Ford Sierra RS Cosworth 4×4 |
E4 |
01:20:59.1 | +01:54.6 +21.1 |
| 6. | Sainz, Antonio – De La Puente, David#H7 Subaru Legacy 2.0 4WD Turbo |


Érdi, Tibor jr. –
Silvasti, Ville –
Wagner, Karl –
„Zippo” –
Myrsell, Mats –
Sainz, Antonio – 