AZ AUTÓSPORT VESZÉLYES!
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

Az autósport veszélyes! A nyilvánvaló veszélyek pedig hatványozottan jelentkeznek egy olyan nyílt terepen, illetve közutakon zajló autóversenyen, mint az Önök által
szenvedélyesen szeretett rali. Önök imádják a versenyt, a versenyzők pedig imádják a száguldást – egy ilyen versenyen mindenki megtalálja a számítását. A színház és közönsége, a ralisport és a szurkolói együvé tartoznak, azonos dolgokért lelkesednek, így csak egyetlen közös célunk lehet:

Izgalmas és balesetmentes legyen a Mecsek Rallye!

Ennek érdekében önök tehetik a legtöbbet, önöknek kell a legtöbbet tenniük.

Soha ne feledjék tehát, hogy:
A versenyek gyorsasági szakaszai lezárt versenypályák, amelyeken a versenyzőnek joga és kötelessége a lehető leggyorsabban végigmenni. A versenyautók az út mindkét oldalát használhatják, és a versenyzőknek joguk van elesni, bukni is.
A pálya szélén elhelyezett  szalagok felhívják a fgyelmet azon helyekre, területekre, amelyek kiemelten veszélyesek. kérjük, ne helyezkedjenek közvetlenül a szalagok mögé, hiszen azok éppen a veszélyt jelzik.

A versenypályák mentén tilos alkoholt fogyasztani, mert az oldja a gátlásokat, felelőtlenné, agresszívvé, kötekedővé tesz.

A pályazárás után tilos gyalogosan vagy járművel a versenypályán, vagy szorosan amellett közlekedni. Tudni kell továbbá, hogy a záró kocsi után, de a mezőny előtt előfutó autók következnek, amelyeket ön a rajtszámukról, a nullák számának csökkenéséről tud azonosítani (0000, 000, 00, 0). Ezek az autók már versenytempóban haladnak!

Kérjük, mindig vegyék fgyelembe a rendőrök és a SAFETY mellényes rendezők, sportbírók intelmeit, utasításait!

Saját élete, testi épsége megóvása érdekében soha ne álljon:

– a kanyarok külső ívére
– bukkanók (ugratók) melleti és utáni területre
– hosszú egyenesek végén lévő fékezési zónába
– olyan padkára, amely mögött a menekülési útvonal nem biztosított
– lassítók körüli és utáni területre
– kisgyermeket ne, vagy csak kézen fogva, szülői felügyelet mellett vigyen versenyre
– a rajt és cél utáni területen is fokozott fgyelmet tanúsítson.

Ezekkel az intelmekkel szeretnénk felhívni a figyelmét a veszélyekre, amelyek – az ön segítségével és közreműködésével – elkerülhetők. Rendezőként a versenyzőkkel együtt mindent elkövetünk, hogy vigyázzunk önre, de nem tehetünk semmit, ha ön nem vigyáz magára.

Mindenkinek jó szórakozást, balesetmentes, jókedvű szurkolást kívánunk!